Szia, a nevem:
Zsömi
A gazdám azért készítette nekem ezt a weboldalt, hogy együtt követhessétek végig, hogyan növök fel: az első botladozó lépéseimtől a nagy felfedezésekig, a huncut rosszalkodásaimtól a legcukibb pillanataimig. Itt minden mancsnyomom történetté válik.
Így kezdődött az én történetem…
Név: Zsömi
Fajta: Labrador Retriver
Születésnap: 2026.02.03
Ivar: kan
Na szóval… megszülettem. 💛
Valahol ott lapulok a mama meleg mancsa alatt, biztonságban, tejillatban, szuszogások között. Elég népes a banda: kilenc testvérem van, szóval nálunk sosem unatkozik senki.
Itt még egészen picike vagyok, alig nagyobb egy puha gombócnál… de ahogy mondani szokták: kicsi a bors, de erős. És én bizony már most készülök meghódítani a világot.
A mama nagyon vigyáz ránk. Minden pillanatban figyel. Melegen tart, tisztogat, etet, és ha kell, a legkisebb neszre is felriad. Mellette biztonságban vagyunk. Az ő szívdobbanása a mi első dallamunk, az ő közelsége az első otthonunk. Az első hetekben az ő szeretete és gondoskodása adja meg a biztos alapot. Meleg, biztonság és nyugalom – innen indul az életünk.
Ám anyának mi voltunk az első babái.
Hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, egy gyulladás miatt nem volt elegendő teje mindannyiunk számára.
Mindent megtettek értünk, amit csak lehetett.
Mégis voltak testvéreink, akik túl gyengének bizonyultak ehhez a küzdelemhez.
Ők csendesen visszatértek az angyalok közé.
Emlékük örökre velünk marad.
Mi hatan maradtunk – erősebben, mint valaha, tele élettel és szeretettel.
Ahogy egymáson pihenünk, apró tappancsaink és puha bundánk összegabalyodva, a világ hirtelen nagyon csendesnek tűnik.
Még nem tudjuk, milyen nagy kalandok várnak ránk, csak azt érezzük, hogy jó együtt.
Meleg van, biztonság és az a különös, nyugodt boldogság, amit csak a testvérek közelsége adhat. Ilyenkor még minden egyszerű: egy szuszogás, egy apró moccanás, egy álmos sóhaj.
De valahol már most megszületik egy másik történet is.
Egy új gazdi nézi ezt a képet, és érzi, hogy a szíve egy picit gyorsabban ver.
Még nem tudja, melyikünk lesz az övé…
csak azt, hogy közülünk valaki hamarosan az ő karjában fog így megpihenni.
Hat apró szív, egy kupac szeretet
Két és fél hetes voltam ezen a képen. Még csukva volt a szemem, de a szívem már tudta, hogy jó helyen vagyok. Ott feküdtem a testvéreim között, hallgattam a szuszogásukat, éreztem a melegüket. Nem tudtam még, milyen a világ, de azt igen, milyen együtt lenni.
Hogy repül az idő... 4 hetesek lettünk
Oké, a szemek már működnek
de a felkelés… az még ráér.
Most inkább kényelmesen, fekve fedezzük fel a világot, mert innen is pont elég izgalmas minden.
Figyelünk, pislogunk, néha egymásra nézünk,
és közben tanuljuk, milyen is ez az egész nagy élet.
A lábaink még pihennek, de a kíváncsiságunk már teljes gőzzel dolgozik.
És persze gyakoroljuk a ‘cuki nézés’ mesterséget is…
mert az nagyon fontos dolog ám.
Szerintünk egész jól haladunk…
de majd te eldöntöd
Addig is maradunk itt, egy kupacban, melegen, biztonságban, együtt.
Növünk, erősödünk napról napra, és lassan készen állunk felfedezni mindent…
De az idő persze nem áll meg… mi pedig napról napra nagyobbak, ügyesebbek és bátrabbak leszünk.
A bizonytalan mocorgásból lassan lépések lesznek, a csendes pihenésekből pedig vidám kis játékok.
Egyre többet járkálunk, felfedezünk, és minden nap tartogat valami újat számunkra.
Már nem csak nézzük a világot… hanem elkezdjük igazán megélni is
5 hetes lett a banda
Ahogy telnek a napok, egyre kíváncsibbak leszünk a világra. Mindent meg akarunk nézni, megszagolni, megkóstolni – igen, néha még egymást is. A napjaink nagy része játékkal és birkózással telik, igazi kis energiabombák vagyunk.
De amikor embert látunk, azonnal változik a helyzet… Szépen sorban odaszaladunk a kennel széléhez, mintha csak azt mondanánk: „Szia! Ugye minket jöttél megnézni?”
Egyre bátrabbak, egyre ügyesebbek vagyunk és bizony, már most nagyon szeretjük az ember közelségét.
Már 6 hetesek vagyunk ezeken a képeken.
Ez az utolsó közös fotósorozat rólunk, így együtt, mindannyian…
Sokat játszottunk, birkóztunk, együtt nőttünk fel az első pillanattól kezdve. Most már mindannyian készen állunk arra, hogy külön utakon induljunk tovább.
A gazdijelöltek már nézegetnek minket, de még nem tudják, melyikünk lesz az igazi… Mi pedig csak figyelünk, kíváncsian, kis szívekkel tele várakozással.
Aztán egyszer csak… eljött az én időm!
Eddig a mamánk vigyázott ránk – együtt aludtunk, együtt bújtunk, együtt fedeztük fel a világot apró tappancsokkal. Néha össze is gabalyodtunk, de hát ez így szokott lenni egy ekkora bandánál!
Aztán egyszer csak eljött a nagy pillanat… vajon melyikünk lesz az, akit a gazdim hazavisz? Izgatottan figyeltünk, szimatoltunk, próbáltunk a legcukibbak lenni (szerintem nekem ment a legjobban 😉).
Most már mind kaptunk egy-egy saját, egyedi nyakörvet, így végre meg tudsz különböztetni minket egymástól. Már nem csak egy vagyok a sok közül… én már én vagyok!
Ha kíváncsi vagy, hogy a sok kis tappancs közül melyik vagyok én, és szeretnéd látni, hogyan folytatódik az én kis kalandom, akkor kukkants be a Találkozás és a többi menüpontba is! Ígérem, lesz még itt sok csóválás, játék és egy kis csibészség is